Szeretném, ha megértené… – a férfi hangja most lágyan, együttérzőn, kérlelőn csengett. – Könnyű maguknak, odaát Amerikában ítélkezni a mi dolgaink felett. Maguk olyan gazdagok, maguknak annyi fényűzésre telik. Vallási toleranciára, meg arra, amit maguknál demokráciának hívnak, meg erkölcsi szempontokra is. Minekünk itt, Ausztriában igazán nem telik erkölcsi szempontokra… – Ostobaság! Én Amerikát ugyan nem ismerem, de Európát, azt igen. Európában az értelem sose fog elérni semmit. Testvériség… ugyan, háborúk közti, hitvány kis politikusok ócska, útszéli fogása. És az az érzésem, hogy Amerikában is nagyon hasonlóan állhatnak a dolgok. Maga hazugságnak, gyilkosságnak, csalásnak nevezi. Lehet, hogy az. De Európában ez szükségképpen van így. Ez az egyetlen hatásos módszer. A nagy események rendszerint közhelyek formájában jelentkeznek. Az egyetemes katasztrófák mindig banális, elcsépelt alakban szoktak betörni a mindennapi életbe. S majdnem mindig vasárnap, a kiadós ünnepi ebéd után, amikor az emberek nemrég éppen templomban voltak, s szorgalmasan imádkoztak istenhez békéért.
Az ellenség is mintha gúnyos örömét lelte volna abban, hogy mindig a vasárnapot választotta legvadabb támadási napjául, mintegy azt akarva bizonyítani, hogy íme, a keresztény világot még most is milyen csúful meg lehet tréfálni újra meg újra. A szombat esti részegség és szeretkezés meg az ünnep-reggeli fohász és szódabikarbóna után. Nevetséges dolog, de így van: a hazafiság, akár a többi nemes cselekedet, könnyebben megy a gazdagoknak. Nem lehet tervezni szerelmet vagy halált, vagy harcot, sem semmi mást. Az egyenlet így szól: Ember plusz Szándék egyenlő Véletlen. Ezt viszont nem lehet elhinni. Tervnek igenis kell lennie valahol, csak bölcsen álcázva, ahogy a jó drámaíró álcázza a cselekményt. A halál pillanatában az ember talán már átlát mindent, s azt mondja akkor: ó, most már értem, miért lépett be az a figura annak idején az első felvonásban. – A francia a legcsodálatosabb nép a világon. A franciák remekül főznek, függetlenek, az ember olyan képeket festhet felőlük, amilyeneket éppen akar, és nem tesznek ellene semmit, dicsőséges hadi múlt áll mögöttük, és tudják jól, hogy azt nem fogják megismételni soha többet.
– Amerika nem veszítheti el a háborút – mond ta Pavone. – Én is tudom, maguk is tudják, és most m ár tudják a japánok meg a németek is. Ismétlem – mondta bohóc-mosolyával, és nagyot szívott szivarján –, engem nem érdekel a háború. Engem a béke érdekel, mert az még elintézetlen ügy. Most a magyar tudósító lépett az asztalhoz, hogy vizes poharát teletöltse whiskyvel. – Nekem megvan a saját, külön elméletem – mondta. – Később majd le is közlöm egyszer a Life-ban. "Hogyan védjük meg Amerikában a kapitalista rendszert", írta László Czigly. A közeli Green Parkban felállított üteg egy pillanatig szörnyű zenebonát csapot. A magyar ivott és szemrehányón nézett a mennyezetre. – Elméletem neve: Társasutazásos Rendszerű Demokrácia – folytatta, amikor a zaj kissé alábbhagyott. A halál igazságos voltának fokozatai vannak – gondolta Noah. A könyvhöz kapcsolódó bejegyzés: Irwin Shaw: Oroszlánkölykök – CÍM ÉS MOTTÓ Irwin Shaw: Oroszlánkölykök – HELYSZÍNEK Irwin Shaw: Oroszlánkölykök – RÉSZLET Könyvadatok: Kiadó: Európa Kiadás helye: Budapest Kiadás éve: 1962 Oldalszám: 848 Kötés: Keménytáblás Fordította: Vajda Miklós Könyv polca: 4/3
Több a veszteni valójuk, s hamarább is oldanak kereket. Szegény embernek sosem jutna eszébe, hogy elhagyja a nyugati partvidéket, csak azért, mert háború tört ki valahol a Csendes-óceánon. Nem hazafiságból vagy bátorságból maradna, hanem egyszerűen, mert nincs módja menekülni. Most egyszeriben magasabbrendűnek érezte magát. Lengyelekkel, csehekkel, oroszokkal és olaszokkal szemben az ember mindig magasabbrendűnek érezheti magát, de leginkább mégis a halottakkal szemben teheti. És ha bele is kerül egy vagy másfél millió emberbe – mondta Johnson emelt hangon, s még szaporábbra fogta a lépést –, még akkor is megéri. Még akár kétmillió is… Michael megdöbbenten barátjára nézett, aki katonakönyvében a biztonságot jelentő 4F-es pecséttel, mély és kifinomult hangján, vallásos lelkesedéssel a mások véréért kiált e szép nagyvárosi utcán, csak mert valahol messze, egy másik földrészen oroszlánként küzdenek az oroszok. Vajon mit szólna hozzá egy sztálingrádi falomladék mögött lapuló orosz katona, miközben gránáttal a kezében várja a feléje kúszó tankot, hogy e bolyhoskalapos, mély hangú hazafi testvérének nevezi őt Amerika egyik sértetlen városának sértetlen utcáján sétálva?
rgcrow.com, 2024