A krinolint már 1870 előtt kiszorította a szűk szoknya. A turnűr és a "cul de Paris" természetellenes profilt kölcsönzött a női alaknak. A szoknya alá lószőr-párnát helyeztek, vagy pántokat varrtak az alsószoknyába. Ez lehetővé tette a szabóknak, hogy ruhákon utánozzák a függönyök és bútorhuzatok redőzését. A szúk derék fölfelé nyomta a mellet, és megkoronázta a női ruhák különös oldal nézetét. Általában hegyes volt a kivágás, a gallérokat csipkével díszítették. A frizuradivat nem egységes: egyszer a fontange-ra emlékeztet, máskor rövid vagy föltűzik, leggyakoribb formájában simán hátrafésülik, és a tarkón szalaggal kötik át. Kedvelt kiegészítő kellék a legyező és a csipkés napernyő. A legyezőt nemcsak bálokon, koncerttermekben és a színházak nézőterén használták, hanem nyári sétákon a szabadban is. Maria von Bunsen mondta el feljegyzéseiben, hogy mekkora jelentősége volt akkoriban a napernyőnek a női öltözködésben. "Nagy örömmel utaztam Cannesba, csomagoltam a cókmókjaimat ez a művelet sokkal komplikáltabb volt, mint manapság.
Selyem estélyi ruha. /kép: The Metropolitan Museum of Art/ Az első világháborút követő években a női divat teljesen átalakult. A XIX. század végén elinduló női emancipáció folyamatát a háborús évek felgyorsították. A frontokon harcoló férfiak munkakörét sok esetben nők töltötték be, így bebizonyíthatták, hogy képesek a férfiakkal egyenértékű teljesítményre. Ennek következtében megváltozott társadalmi helyzetük: megjelent az önálló, önmagáról gondoskodni tudó és akaró nő. A nemek egyenjogúsága az öltözködésben azt eredményezte, hogy a női divatba sok férfias elem került. Az öltözékek a női jelleget inkább elnyomták, mintsem kiemelték. A húszas évek szépségideálja a lányos külsejű kamaszhoz hasonlító nő, akinek a csípője keskeny, a válla szögletes, a melle lapos és a lába hosszú. Ezt az ideált hangsúlyozta a női ruha és a frizura is. Az évtized közepétől a nők is elkezdtek nadrágot hordani. A szoknya hossza egyre rövidült. Ekkorra ugyan már teljesen eltűnt a fűzőviselet, ugyanakkor megjelent a trikókombiné, mely nem a derekat szorította el, hanem a melleket lapította le, így téve ideálissá a női alakot.
Az életveszélyes abroncsszoknya a viktoriánus korban Úgy tartja a régi, jól ismer mondás, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Bár ez nem feltétlenül igaz, a viktoriánus korban kétségkívül így vélték a hölgyek. Akkoriban ugyanis nemcsak hogy kellemetlenségeket vagy fájdalmas procedúrákat tűrtek el a vágyott külső érdekében, hanem volt, hogy szó szerint életüket adták érte vagy a divatért. Nem csupán a mérgező arc- és hajápolók használata volt ekkor igen népszerű, hanem egy olyan szoknya is, melyben nemhogy járni alig lehetett, de sok halálos esés, baleset okozója is volt. Képek: Getty Images Hungary.
rgcrow.com, 2024